2016. április 13., szerda

Az istenek "megjelenése" a sorozatban

A mitológiai bevezető után úgy gondoltam érdemes lenne megvizsgálni, hogyan jelennek meg az istenek és a hiedelemvilág az epizódokban. Korábban már volt szó az isteneknek bemutatott áldozatokról, így ezekre most nem térnék ki külön.

Először Odin alakjára térnék ki. Már rögtön az első rész nyitó jelenetében (amely talán egy álomjelent, vagy emlék) feltűnik alakja, amely hű marad az ábrázolásokhoz. Rengeteg varjú kíséri, arcát eltakarja csuklyája, kezében pedig egy botot tart. Utóbbi utalhat a Gungnir lándzsára. A  jelenetben egy csata végét láthatjuk, ahol Odin is megjelenik, hogy az arra méltó harcosok lelkét magával vigye a Valhallába.

Ragnar Lothbrok karaktere kapcsán is meg kell említeni a főistent. Már jarli címe megszerzése előtt is azt mondták róla, hogy Odin leszármazottja, amiben sokan kételkednek. Valamilyen szempontból megfigyelhető, hogy Ragnar mintha Odint testesítené meg, itt gondolok főleg arra, hogy ő is mennyire kíváncsi az őt körülvevő világra. Emellett gyakran lepi meg társait csavaros vagy szokatlan gondolkodásmódjával. Ezt a teóriát megerősíti az, hogy Ragnar jarlként a hollót használja címeréül, és megfigyelhető tetoválásként is.

Odin kapcsán meg kell említeni még egy karaktert: Harbardot. Ő vándorként járja a földeket, és ha valahol szállást kap, utazásairól és az istenekről szóló történetekkel szórakoztatja befogadóit. Később kiderül, hogy Odin a Harbard nevet is használja. Megérkezése előtt három asszony is megálmodta jövetelét, ami be is következett. Kinézetében ismerhetünk fel az istenre utaló jeleket: megjelenésekor csuklya fedi fejét, és hosszú szakálla van (bár ez nem meglepő a korban). Karaktere a sorozat alatt végig titokzatos marad.

A sorozatban többször is szóba kerülnek az istenek. Érdekes, hogy Floki karakterének nevében Loki isten neve szerepel. Ez alapján kijelenthető, hogy őt szimbolizálja. Ezt akár alá is támaszthatom néhány gondolattal. Például Floki kapcsolata Ragnarral. A sorozat elején nagyon jó barátságban vannak (utalás Odin és Loki vérszerződésére). Aztán később bekövetkezik előbb az ál- majd a valódi árulás: Athelstan megölése, aki akár Baldr istent is szimbolizálhatja. A 4. évadban Ragnar megbünteti Flokit, hasonlóan, ahogy az istenek Lokit. Felesége Helga végig kitart mellette, felfogva a vizet egy tálban. Az is elgondolkodtató, hogy Floki a lányát Angrbodának nevezi el (Loki felesége, a három világszörny anyja.

Végül a témával kapcsolatban még megemlíteném a látót, aki egyfajta csatorna az istenekhez. Gyakorlatilag egy torzszülött, teste csúf, szemét mintha kiégették volna. A mi világunkban a társadalom peremén élne, ám a vikingek megbecsülik, valószínűleg el is látják őt mindennel. A közösség tagjai hozzá fordulnak, ha valamilyen kérdésükre választ szeretnének kapni vagy betekintést akarnak nyerni a jövőjükbe. Ám ezek a válaszok általában rejtélyesek, és nem lehet belőlük kibogozni semmit sem, csak akkor jövünk rá a jelentésükre, amikor az esemény bekövetkezik. Mellette még Aslaug rendelkezik misztikus képességekkel, néha megjósol dolgokat, főleg gyermekeivel kapcsolatban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése